A pékség

A pékséget mindenki szerette, nem csak a kiáramló isteni illatok és a kellemes meleg nyerte meg a betérőket, hanem Böhm asszonyság kedves mosolya is. Ez a mosoly sokat ért Boróka város lakóinak. Aki csak belépett a pékségbe, mosollyal a száján lépett ki onnan.

Böhmné mindenkivel türelmes volt, és megjegyezte mi a kedvence, mi az amit általában vásárol és mire vágyik, de nincsen elég pénze hozzá. Nem telt bele egy hónap a pékség nyitása óta, és már mindenkit a nevén szólított.

- Jó napot Tibor, a szokásost? Nem visz egy kis vaníliás fánkot is, olyan kis soványka.

- Ó, köszönöm, kérek szépen. Maga aztán tud kényeztetni. – mondta elpirulva Tibor bácsi, és széles mosollyal lépegetett tovább az iskola felé.

- Szerbusz Hugó! A fahéjas csigát már csomagolom is. Mást mellé?

- Csókolom! Igen, kérek még hat kiflit, és egy joghurtot a hűtőből. Tudja az édesanyámnak lesz.

- Nahát, ez nagyon kedves tőled. Hogy van?

- Apa szerint bármelyik percben megszülethet a kistestvérem. Anya fura arcokat vág, mintha fájna neki valami. Most indulunk a kórházba.

- Hűha! Akkor sietek, így ni, és ezt a csokis croissont én küldöm neki. Jól jön még.

- Köszönöm Böhm néni!

- Nagyon szívesen. – mondta a pékné, de Hugó már nem hallotta, mert elviharzott a kórház irányába.

Böhmné sóhajtott, majd elmerengett. Arra sem eszmélt föl, mikor a következő vásárló már ott állt előtte.

- Egy sajtos coissant kérek, de gluténmenteset.

Böhmné összerezzent.

- Hogyan kérem?

- Egy croissant, ..

- Ja, igen, igen, hogyne. Hozom.

- Nagy ajándék a gyermekáldás ugye? Micsoda öröm! Nem csoda, hogy így izgulnak Hugóék.

Böhmné hallgatott.

- Kegyed biztosan tudja, hogy néha nagyon fárasztó, de mégis a legcsodálatosabb dolog a világon. Ezért is vállaltunk négy gyermeket. – folytatta az áradozást Frigyesné.

- Tessék, itt a négy croissant.

- De, én csak kettőt kértem. Azaz egyet..

- Nem gond, így nem kell a héten visszajönnie..- mondta Böhmné és könnyek között elrohant az üzlet hátsó ajtaja felé, és bekuckolt kedvenc karosszékébe.

A faképnél hagyott vevők értetlenül álltak. A péküzemből előjött lisztes kötényében Böhm úr, a pék.

- No hiszen. – mondta mély, szigorú hangján, de látva a vevők tanácstalanságát igyekezett legjobb tudása szerint kiszolgálni őket. Ő persze nem ismerte a neveket és a szokásokat, mindent el kellett neki mondani. Kicsit döcögősebben, mint Böhmné, de végül mindenki megkapta amit akart. Kivéve persze egy nagyon fontos dolgot. A mosolyt. Aznap a pékségből sokféle hangulatú ember lépett ki: ráncolt homlokú, biggyesztett szájú, magasra emelt szemöldökű, de mosolygós egy se.

Mivel Böhmné nem jelent meg a pult mögött a következő napokban, a helyzet sajnos nem javult. Egy hét elteltével a törzsvevők sem jöttek be szívesen, végül mikor pénteken már 11-et ütött az óra, de még senki sem járt a boltban, Böhm úr kiakasztotta a zárva táblát és hátra ment a feleségéhez.

- Hogy vagy Életem?- kérdezte az ágyban fekvő feleségét Böhm úr.

- Nincsen jó kedvem.

- Azt észrevettem, csakhogy az üzlet nem megy nélküled. Te vagy a lelke. Gyere vissza dolgozni.- kérte Böhm úr.

- Nincsen kedvem.- mondta Böhmné és átfordult az oldalára, ugyanazzal a mozdulattal a feje búbjáig felhúzta a takaróját.

- Elbújhatsz a világ elől, de attól nem leszünk boldogabbak. Mondd el mi bánt.

Böhmné kidugta a fejét a takaró alól: - Az bánt, hogy már 6 éve megvettem a Schwarz-féle csodaórát a gyermekünknek, de még mindig nincsen. Mondta az Órásmester nekem, hogy még ráérek megvenni, de nem hittem neki.

Böhmnének kókuszgolyó méretű könnyen folytak le a mindig pirospozsgás arcán. Böhm úr komoran állt felette.

- Talán nem imádkoztunk érte eleget? Vagy nem akar hozzánk jönni senki, nem vagyunk elég jó emberek? Nem lennénk elég jó szülők?

- Csodálatos anya lennél, tudom, hiszen az üzletet is a gyermekedként szereted és vezeted. Kedvesen és türelmesen.

Böhmé arcán a könnyek alatt halvány mosoly jelent meg.

- Úgy gondolod?

- Igen, és látod mi van ha te nem töltöd meg a teret derűvel, elszomorodik és senki sem akar belépni az ajtaján. Viszont ha kivirágzik a pult mögött a te híres mosolyod, az angyalok is berepülnek kenyeret venni.

- Igazad van, nem adhatom fel. Nem adom fel. Igen. Hiszem, hogy Isten szánt nekünk gyermeket, és mosolygok, hogy a kis angyal idetaláljon! – mondta Böhmné és kiugrott az ágyból.

- Lássunk munkához!

Vasárnap Böhm úr korán kelt, felvette legjobb öltönyét és elsétált a templomba. Még a mise előtt el akarta mondani kérését a papnak. A pap éppen a virágokat rendezgette, mikor odalépett hozzá.

- Szerbusz Gábriel.

- Lacikám, te mit keresel itt, hiszen gyermekkorunk óta nem jársz templomba.

- Tudom, apám halálával elveszett a hitem is. Viszont most nem rólam van szó, hanem a feleségemről. Nagyon szeretne babát. Sokat imádkozott gyermekáldásért.

- És te, te szeretnél gyermeket, tiszta szívedből?

- Tudod, hogy nekem a pékség, az üzlet a gyermekem, ezt hoztam létre, ezt ápolgatom. De rájöttem, hogy önző voltam. Nekem ez elég volt, egy csodás feleség, aki velem építgeti az üzletet. Én nem igazán akartam gyermeket, én így boldog voltam.

- Most mi változott?

- Látom, hogy Lujza így nem boldog teljesen, és tudom, hogy csodálatos anya lenne. Nézd József, szeretem a feleségemet. Mindennél jobban. Imádkoznátok a misén gyermekáldásért?

- Minden tőlem telhetőt megteszek, de te is tegyél meg egy nagyon fontos dolgot.

- Mit? Bármit megteszek!

- Csinálj helyet az érkező gyermeknek a szívedben, és erősítsd meg a hited.

- Úgy lesz, József.

- Ámen.

Böhm úr a gyülekezettel együtt mormolta az imákat a misén, és érezte, hogy melegség tölti meg a lelkét. Valami, ami régen bezárult, most kinyílni látszott.

Böhm úr boldogan ment haza, és hétfőtől Böhmné visszatérésével a pékség újra forgalmas hellyé változott.

Egy hónap múlva Hugó újra ott állt a pult előtt, és a fahéjas csigáját vette át Böhmnétől.

- Nézze, itt a kistestvérem! – mutatott a babakocsiban szendergő csecsemőre Hugó.

- Óóó, de gyönyörű! – mondta Böhmné.

- Köszönöm a csokis croissant, nagyon jól esett szülés után. – szólalt meg Hugó anyukája.

- Ó, semmiség, örülök, hogy segíthettem. – mondta Böhmné, és elfordult, mert könnyek szöktek a szemébe. Most nem szomorodott el, mert érezte, hogy ez egy másfajta érzékenység, más érzés, mint eddig.

- Viszontlátásra! – mondta Hugó és kifordultak a pékség ajtaján.

Böhmné boldogan, mosolyogva nézett utánuk, mert biztosan érezte, hogy az angyal, akit várt beröppent hozzá és helyet talált a pocakjában, és ami még nagyon fontos Böhm úr szívében is. Nem telt bele egy év, és a pékségben helyet kapott egy bölcső is. Az összes vevő csodájára járt a benne fekvő pirospozsgás kislánynak, akit Gabriellának neveztek el.